2010. április 19., hétfő

buff

Amikor vágták a fákat és az ágak "buff" felkiáltással a földre estek nem gondoltam volna, hogy majd magamra is elmondhatom ezt a szót. Történt tehát, egy nap, amikor (édes)anyához siettem - körülbelűl olyan iramban, hogy (édes)apa nem bírt utánam szaladni, egyszer csak buff, annak rendje és módja szerint hasra vágtam magam. A meglepetéstől-e vagy tudván, hogy utólag meglátszik majd az orromon, nagy ricsajt csaptam, mindezt természetesen szülém ölében.

Származási hely: Dengezik


Na de ez volt a legnagyobb baleset a hétvégén, ha leszámítjuk azt, hogy kinti sétálásom alatt beleléptem egy nagy lyukba, ami miatt rákényszerültem lerakni a pelusos felem a földre. Továbbá kiderítettem, hogy a virágok szépek, de a méhecskék még szebbek. Bár nem értem miért szabad kint virágot tépni, amikor bent tilos. Továbbá azt sem, hogy miért nem szabad a méhecskével barátkozni. Harmadsorban azt sem értem, hogy miért dobják el a földbe a pityókát, amik az megenni való (annyit megsúgok, hogy amit nekem adtak nem dobtam bele, megtartottam magamnak).

Származási hely: Dengezik


A hétvégén tökéletesítettem tudásomat a következők terén: meg tudom mutatni, hogy hány éves vagyok és nagyjából ki tudom mondani a nevem. Gáde. De mindezeket csak akkor tesze mmikor kedvem van. A többit is - hogy mutogassam mekkorára növök, vagy hogy elmondjam hogy csinál a kutya meg a bárány - amúgy.

1 megjegyzés:

Marcsi írta...

Nagyon szép baba vagy, és nagyon ügyes, hogy ennyi mindent tudsz már :)
Pacsi, Tamáska