Ez nem valami különleges rendezvény. Egyszerűen csak nem engedek senkit sem szóhoz jutni. Vége már a brümbümek, most már összefüggő mondatokat is el tudok mondani. Igaz a szülém egy kukkot sem értenek belőle, de ha én megtanultam beszélni és visítozni, ők vegyenek idegen nyelvleckéket. Sajnos a fenekemet tovább is szúrja a láthatatlan valami. Éppen ezért csak akkor vagyok hajlandó csevegni ha ölben vagyok vagy ha megyek. Igen, igen, megyek. Nem vicc. Két saját lábamon, ideiglenes támasznak használva édesanyám vagy édesapám ujjait Vagy bárki másét aki képes lépést tartani velem. Továbbá arra is rájöttem, hogy az az étel amit a szüleim esznek sokkal finomabb mint amit én eddig kaptam. Például: nem fincsi a banán megtörve, csak harapva, ahogy apa eszi. Bár a várva várt felső két fogam még alattomosan lapul valahol, harapni elsőrendűen tudok.
Még mi történt az idő alatt, hogy nem írattam a blogra? Rájöttem, hogy fő a kényelem. Legyen ez babakocsi, ahova fel tudom rakni a lábam mint az urak, vagy kisautó (igazából a fakockáim tartója) - melybe beleülve huzattatni tudom magam.
Na mára ennyi.
RSS Feed (xml)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése